2019. május 30. 11:52 - zonemes

A világ legjobb tanára

A Global Teacher Prize azért jött létre, hogy minden évben megkeresse és jutalmazza a “A világ legjobb tanárát”, a győztes pedig 1 millió dollárral lesz gazdagabb

A támogató alapítványt 2015-ben hozta létre a Varkey család, akik olyan indiaiak, akik 1950-ben emigráltak az Egyesült Arab Emírségekbe, ami annak idején brit fennhatóság alatt állt. A család tagjai úgy gazdagodtak meg, hogy magániskolákat hoztak létre.

2019-ben a versenyre 179 országból érkezett több mint 10 ezer pályázó. A döntőbe indiai, ausztráliai, amerikai, kenyai, holland, brazil, japán, argentin, brit és grúz tanárok jutottak.

A legjobbak közül is a legjobbnak egy fizika és matematikatanár bizonyult Kenyából. Peter Tabichi egy olyan faluban tanít, ahol a legtöbb tanuló siket. Ennek ellenére diákjai több nemzetközi versenyen is részt vettek, sikeresen, ez pedig a zsűri figyelmét is felkeltette. A díjátadó ünnepségre Dubaiban került sor, a győztest Hugh Jackman színész jelentette be.

Peter iskolájában egy tanár jut 58 diákra, egy számítógépet használnak, sokan kilométereket gyalogolnak, hogy eljussanak az iskolába. A legtöbb gyerek szegény családból származik, vagy árva. Az iskolát senki nem támogatja, így Peter a fizetése 80%-át a tanulókra költi.

“Ez a győzelem nem az én érdemem: a fiatalok elméjének eredményét mutatja meg. Azért vagyok itt, hogy a tanulóim sikerét ünnepeljem. Ez a nyeremény egy lehetőséget ad számukra. Azt jelenti, hogy nincsenek korlátok.” – mondta Peter a díj átvételekor.

A tanár szerint nagyon fontos, hogy a diákjai saját fantáziával rendelkezzenek és képesek legyenek független döntéseket hozni.

“A kreativitás nagyon fontos, főleg a nehéz helyzetekben és akkor, amikor az erőforrások korlátozottak.” – fejtette ki Peter.

A nyereményt Peter számítógépek vásárlására költi majd, de tervei között szerepel egy tudományos laboratórium felállítása is, ugyanakkor tervbe vette, hogy megtanítsa a gyerekeknek, hogy hogyan neveljenek olyan kultúrákat, amelyek rezisztensek a szárazságra.

peter1.jpg

peter2.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://worldteacher.blog.hu/api/trackback/id/tr8714869732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása